A Juventus Xavi-ra pályázik |
|
|
A Sportmediaset állítása szerint a Juventus elkészítette azoknak a játékosoknak a listáját, akiket majd a jövő nyár folyamán próbál meg leigazolni. A listáról az EB legjobbjának választott Xavi neve sem hiányzik.
|
Dzagojev Oroszországban marad |
|
|
A CSKA Moszkva 18 éves játékosa, Alan Dzagojev iránt a Real Madrid és a Chelsea is nyilvánított némi érdeklődést, a fiatal tehetség azonban kijelentette, hogy idén még nem szeretné elhagyni jelenlegi klubját.
|
A City Villa-t akarja |
|
|
A Manchester City gárdája január folyamán szeretné leigazolni a Valencia elsőszámú csatárát, David Villa-t.
|
FIFPro csapatösszeállítás |
|
|
A FIFPro elnevezésű nemzetközi szervezet 45 ezer hozzáértő tagja tette le voksát a 2008-as évi álomtizenegy összeállítása céljából.
|
Győzött a Real Madrid a Bilbao ellen |
|
|
A „királyiak” kétgólos vezetést szereztek, de a vendégek kiegyenlítettek. Végül Higuaín második gólja döntött
|
Döntetlen egy őrült rangadón |
|
|
A meccs elején a madridiak vezettek 2–0-ra, majd 4–2-re fordítottak a hazaiak, mégis 4–4 lett a végeredmény
|
Eto'o csapattársait dicsérte |
|
|
A Barcelona kameruni támadója, Samuel Eto´o az Almeria elleni győztes mérkőzést követően megdícsérte csapattársait, és köszönetet mondott nekik, amiért azok mesterhármashoz segítették őt.
|
A mai mérkőzések eredményei |
|
|
A Spanyol bajnokság 8. fordulójának mérkőzéseit játszottak le a mai nap. Lássunk milyen eredmények születtek.
|
Huntelaar: Nem igazolok a Real-ba |
|
|
Klaas Jan Huntelaar, az Ajax Amsterdam legnagyobb csillaga elárulta, hogy jövőjét egy angol topklubban képzeli el, nem pedig a Real Madrid-ban.
|
Elnézést ! |
|
|
Egy technikai hiba folytán az oldalról törlődtek a mai nap folyamán felkerül hírek. A hiba miatt elnézést kérünk minden egyes látogatótól, megpróbáljuk rövid időn belül orvosolni a problémát. |
|